Az előző bejegyzést a Magnó, mint hanghordozó előkerülésével zártam. És most jött el a pont, mikor rájöttem, hogy ha még 50 év távlata lenne mögöttem, akkor milyen befejezése lenne a történetnek…. De inkább átugrom a jelen hamisítatlan disznóvágására. Kastélyunkban nincs előkészületi vita, viszont vannak történetek az elmúlt programokról...


Kicsit tekintsünk még vissza. A disznótornak régi hagyománya van…. És hogyan zajlott ez nálunk, hát lássuk: Hajnali ébredés, ha esik, ha fúj…. Szúrás és reggeli, majd kezdetét vette a nagy nap....



Egy disznóvágáson nagy felelősség terhe nyomja ám a böllér vállát, miközben határozott férfias léptekkel az ól felé tart… Az állat sorsa megpecsételődött, efelől egy csepp kétségünk sincs. Na de mi lesz a reggelinkkel? ...


Sokszor gondolkodtam már azon, hogy vajon szükség van-e arra, hogy a disznótoros hétvége hajnalán énekléssel zaklassuk a kedélyeket? Nem jobb lenne, szépen csendben feldolgozni a disznótor alanyát? Nos, arra jutottam, hogy igen is szükség van rá!


A jó pap is holtig tanul… tartja a mondás! És igaz ez az élet bármely területére! Nincs ez másként a disznótoros hétvégéken sem, amikor a disznótorra érkező vendégeinktől újabb és újabb nótákat tanulunk...