Emlékek, és ami mögötte van II. rész

Kicsit tekintsünk még vissza. A disznótornak régi hagyománya van…. És hogyan zajlott ez nálunk, hát lássuk:

Hajnali ébredés, ha esik, ha fúj…. Szúrás és reggeli, majd kezdetét vette a nagy nap.

Mindenki egymás keze alá dolgozott. Amint megvolt a perzselés, ahol serény kezek tisztára kaparták a malac bőrét, „bitót” állítottak és megkezdődött a bontás. Igazából ha őszinte akarok lenni – és ezt a mai napig nem merném a nagypapám füle hallatára felvállalni –  ilyenkor már az asszonyokon volt a sor, és átvették az uralmat a disznóvágás felett. Miután felbontják a malacot, előkészítik a beleket a hurka és kolbász töltésére. Alaposan meg kell tisztítani, melyre gondosan ügyelnek is az asszonyok. (Ezt nem lehet férfire bízni, ide precizitás kell, 🙂 tisztelet a kivételnek Uraim!)

Tehát míg az asszonyok dolgoznak, addig a férjek, urak szétválogatják a húst, megkezdődik a hurka alapanyagainak abálása, és a színhús szortírozása. Ilyenkor, a vágott malactól függően, kb 11 órát írunk. A férfiak kellemesen spiccesre itták magukat, és előkerül a magnó. Egyre jobb a disznótor hangulata, és mindenkinek van mesélni valója az elmúlt évek disznóvágásáról, vagy az idősebbek belekezdenek, a „Bezzeg az én időmben!” című történetekbe. Ez az a pillanat, amikor a háziak és a rokonok is fellélegeznek, hiszen jóformán a disznóvágás nehezét bevégezték! 🙂

folyt. köv.