Egy böllér memoárja – A tisztító tűz
Azt hiszem a disznóvágás nehezén túl vagyok… Az állat fekszik a teraszon, szépen szalmával betakarva. Véréből már készül a finom disznótoros reggeli, teste pedig már csak a feldolgozásra vár…
És innen jön a művészet! Adott egy zsíros, koszos, szőrös jószág, aki pár perce még a saját piszkában tengette életét, és ebből kell finom, ízletes ételt készíteni. Mi ez kérem, ha nem művészet?! 😉
Népes vendégsereg vesz körbe, amikor meggyújtom a szalmát. A hideg, nyirkos reggelen már csak a tűz puszta látványa is felmelegíti az embert. Gyönyörűen lángol, órákig tudnám nézni, de a szalma lángja gyorsan elég.
A szalmás perzseléssel megszabadulunk a szőr jelentős részétől és a felületi szennyeződéstől. Ezután kerül elő a perzselő, amivel komoly átalakítást végzünk a disznón: bőréről leég a szőr, majd a bőre színe fehérről barnává, sőt majdnem feketévé válik. Közben pedig már lehet érezni a megperzselt bőr illatát… Istenem, milyen finom is a friss bőr! Többen osztják a véleményem, és már alig várják, hogy odáig jussunk, de addig azért van bőven teendő… Alapos és precíz munka!
Gyönyörűen gőzölög a felhevült, fekete bőr, amint megöntözzük egy kis vízzel, és már kezdődhet is a kaparás. Komolyan mondom ez e disznóvágás egyik legjobb része. Ahogy a fekete réteg alul előtűnik a gyönyörű, tiszta bőrfelület, ami már étel “szagot” áraszt magából…
Invitálom a vendégeket, hogy lehet bátran kipróbálni a tisztítási folyamatokat, de ha disznótoros hétvégére mennék, én sem dolgoznék, az már biztos! 🙂 Azért van mindig egy-két jelentkező, akik élnek a lehetőséggel, és kaparásznak egy kicsit.
A “nagy segítségnek” köszönhetően, hamar elérkezik a felhúzás pillanata. Egy utolsó vízfürdő, és már kampóra is kerül az hús! Lógó állapotban még egy alapos öblítés, majd… Jöhet még egy pálinka!
Aztán pedig csináljunk disznótoros vacsorát! Kezdődik a bontás…