Disznótoros babonák és hiedelmek I.

Hosszú évszázadokra visszanyúló hagyomány, hogy a magyar falusi családok háztájában malacka nevelkedik évről-évre, hogy a gazdát, a gazdasszonyt és az aprónépet hússal és mindenféle jóval lássa el. A disznóvágás hagyománya táptalajt adott annak, hogy a disznótor köré gazdag hiedelemvilág épüljön ki.  Bár nem péntek van, és végképp nem tizenharmadika, de nézzük csak, hogy áll a disznótoros babona.

Kezdjük mindent a legelején, a hűvös késő őszi vagy téli hajnalban, a jószág végóráján.

Ha péntek volna, vagy tizenharmadika, vagy esetleg kedd, avagy újhold, akkor a disznó csak természetes halállal halhatna, a disznóvágást messze kerülnünk kellene a szerencsétlenséget távol tartva.  Ha a naptár ettől eltérőt mutat, a jószág vérének ontása bátran indulhat.

Őrizzük meg hidegvérünket, és legyünk önzők, magunkat sajnáljuk, hiszen korán kell kelni és a paplan melegét ugyan az első pohárka pálinka még nem pótolja – a harmadik ötven fokos az ágymelegét már biztosan elfeledteti.

A sorsát betöltő malacot a hiedelem szerint nem szabad sajnálni, mert annál nehezebben múlik ki. Ne nehezítsük tehát a böllér dolgát. A szomorkodó, siránkozó kisebb gyerekeket a hagyomány szerint az udvarról a házba zavarták, nehogy a disznó meghallja sírásukat.