Egy böllér memoárja – Irány az ól!
Megszólal az ébresztő, nincs mese, kelni kell. Az utolsó nyújtózkodás közben arra gondolok, hogy mennyire jó lett volna még aludni egy kicsit. Kinézek az ablakon, hogy felmérjem, mennyire vastagon kell ma öltözködni… Nincs kedvem a disznóvágáshoz! Sok lesz ma a munka…
Az ablakon kinézve nyugtázom, hogy ismét egy nyirkos, szürke téli napnak nézünk elébe. A gyermekkori disznóvágások emléke kavarog a fejemben, amikor csak felelősség nélküli nézelődő voltam… Édesapám tanításai, mit-miért csinál, Édesanyám főztje, Nagyi sütije, no meg a délutáni nótázgatások… Mennyivel jobb volt a disznóvágás gyermekkoromban! Talán a vendégek úgy érzik magukat egy ilyen disznótoros programon, mint ahogy én éreztem magam gyermekkoromban…
Elindulok a kastély felé, és valahogy megváltozik minden. A kora reggeli kedvtelenség inkább a lustaságomnak tudható be, mintsem a disznóvágásnak! Egyszerre hevesebben ver a szívem, dolgozik az adrenalin. Bizsereg a bőröm, feszülnek az izmaim.
Egyszerre érzek harci mámort és sajnálatot a jószág iránt. Azért nem kis dolog kiontani egy élőlény életét, bármennyire is ezért született ez a jószág erre a világra. Majd az villant át az agyamon, hogy érdekes módon a jó csípős kolbász és a finom roppanós virsli evése közben még soha nem éreztem szánalmat. Képmutató a világ!
Tettestársaim már várnak… Helyszínelnek… Megisszuk az áldomást, mely egész testem megborzongatja… Hiába, na! Nem szokta a cigány a szántást! Én meg az ivást… A borzongással minden szánalom távozik testemből és már csak a vérem hajt, csak a célt látom!
Irány az ól!
Kapcsolódó oldalak:
A disznótoros hétvége időpontjai
Hogyan is néz ki ez a hétvégi disznótoros program?