Gyermekkori emlékeim egy disznóvágásról

 

Nagyon szépen köszönjük Nagy Gábornak az alábbi szórakoztató bejegyzést!

 

“Engedjétek meg gyermekkori élményem megosztását a disznóvágásról:


Disznóvágáskor
, már napokkal a gyilkosság előtt a férfiak igen hegyesen kezdtek járkálni, és nem létező katona kalandjaikat mesélték, mindig rálicitálva a másikra. Ha a második világháborúba, csak ennyi hős lett volna, mint disznóvágás idején, a tanyánkon, hát negyvenkettőre Hitler maga kérte volna a békét, rongyos nadrágban térgyepelve a gané domb szélén.

Elérkezvén a véres napra, már hajnal négykor verték a segítők az ablakot, kevés célzó vízzel megbátorodva. Legelöl volt a böllér, Marci bácsi, aki fogcsikorgatva
disznotor-3962fente a kését a lépcső széléhez, mert „az öléshez jó szerszám köll.”
Minden férfi gumicsizmában, és valami harci, vagy vasutas öltözékben jelent meg, kezükben mereven tartva a kisüstit. Addig-addig bátorították egymást, míg mindnek befostosodott a lába a számtalan kupica célzó víztől, amit ledöntöttek szőrös gigájukba.

Igen-igen kalákára rakott lábakkal meneteltek a disznó lakhelye felé, mint a cirkuszos kecskék, oly hangosan kajabálva, hogy Zsuzska disznó kíváncsian tekintett kifele, minek köszönheti az érdeklődést ily korán.

No, beigyekeztek az ólba majd egyszerre megtámadták a három és fél mázsás kocát. Mindenki elkapott egy csülköt és szemüket beszorítva szorították azt, amíg Márton bácsi a szuronyával elvágja a Zsuzska élete fonalát. De hirtelen a szomszéd, idősebb Bajai bácsi, aki huszár volt az első világháborúban – ezt mindenki el is hitte, mert olyan ó lába volt, hogy azt csak egy ló tudta résmentesen kitölteni – el nem kezdte lehívni az aranyszegekkel kivert Jóistent az égbül, hogy valamék ganaj ember aki viccbül az ő lábát szorítja, az engedje el azt, mert embervér fog folyni. Erre mindenki elengedte a Zsuzskát mert az öreggel, így betintázva nem volt egy életbiztosítás szórakozni .

A múltkorjában is, mikoron megkapta az öreg a téesztől a jussát, és szerette volna befektetni értékálló pályinkába, Bajai néni, kedves felesége – akit alig lehetett megkülönböztetni a férjétől mivel neki is akkora bajusza volt mint az urának – kerek perec megtiltotta a kockázatosnak ígérkező pénzügyi tranzakciót. Erre az öreg huszár kihozta a kardját és eret akart vágni felesége nyakán, de hála a gondoskodó jóistennek a harci gyíkleső annyira berozsdásodott a hevejébe, hogy az öregasszony megmenekült a nyakazás borzalmaitól. De így is úgy elverte a hátát a hevejbe ragadt kardal, hogy napokig nyehegett a dunna alatt. De térjünk vissza a disznó megöléséhez.

A koca meglepődve tapasztalta, hogy a feléje való érdeklődés csökkent, kicsit megrázta a seggét, és szétszórta a vérére szomjas embereket, majd kisietett a mezőre kicsinykét túrni.
Így jó fertályórát a keresésével ütöttünk el, majd megtalálása után az ólba való visszaterelésével ment el ugyanennyi. Itt már igen vérszomjasra vetült a hangulat a Zsuzskával szemben, és elhatározódott, hogy megrohanják, leteperik és elfújják kicsiny életének, három és félmázsás lángját.

Újabb célzóvíz benyelése után, megindult a gyilkos indulatokkal felbőszült sereg. Lerohanták Zsuzskát leteperték, majd Marci bátyó artikulálatlan üvöltéssel felemelte a szuronyt, és belevágta saját térgyébe, nagy részegségébe. Amúgy sem volt jó ómen vágáskor a közelébe lenni sapka nélkül, mert apró rövidlátó szemével csak foltokat látott, és amék foltról ő úgy gondolta, hogy az a disznó, abba beleszúrt. A sapka nagyban elősegítette a túlélést mellette, mert gyisznyó mifelénk igen ritkán hordott kötött sapkát.

A velőtrázó sikolyra megint eleresztették a kocát és mindenki segíteni próbált Marci bátyón, aki vérző térgyéből próbálta kihúzni a szúrókést. Bajai bácsi, aki segíteni szokott, az állatorvosnak a bikák herélésénél, szükségét érezte, hogy mint egészségügyi dolgozó, Marci bátyót ott helyben megműtse. Ehhez legelőszőr is, érzéstelenítőt vetett be, ami abból állt, hogy megivott húzóra legalább két deci pálinkát, majd meleg vizet kért. Itt többen közbeszóltak, hogy fürdeni nincs már idő, mert addigra elvérzik a böllér. Szerencsére az asszonyok, egy két konty alá való édesnél többet nem ittak, így rövid időn belül, szétverték a hadi kórházat, kihívták a mentőket, és a Zsuzskát is visszaterelték az ólba.
Hát így esett meg nálunk, hogy disznóöléskor krumpli tokányt ettünk csendesen, elmélázva az élet furcsa dolgain, mely jót is adott, meg rosszat is.

Zsuzska koca még három évig élt, és évente megörvendeztetett bennünket tíz tizenkét kismalaccal.
Levágni senki se merte, mert azt mondták a tanyasiak, hogy egy disznóbőrbe bújt boszorkány, és aki az életére tör, azt elveszejti.
Aznap este kiszöktem az óljához és, vittem a vacsorámból neki, nehogy engem is baj érjen. Belesúgtam a fülébe, hogyha megint gonosz szándékkal közelednének feléje a tanyasiak, úgy azonnal híjom a rendőrséget meg talán a katonaságot is, hogy megmenekítsem az életét. Cserébe nem kértem mást, csak ne veszejtse el, a tanyasi népeket haragjában. Azután eszembe jutott, ha a koca tényleg boszorkány, talán van a rokonságába tündér is, és ha megcsókolom, úgy visszaváltozik szép királyleánnyá, aki hálából majd a feleségem lesz. Aztán ha bejön e tervem, és feleségül veszem majd nagy nyilvánosság előtt, keresztyén módon, akkor azt kérem majd tőle a három kívánságomból, hogy lakjunk Amerókába, ahol a kóla a patakokba folyik. A második kívánságomnak azt szánom, hogy legyek valamiféle főkirály ott, és megparancsolom, a föld népének ne legyen többet háború, mert ha valamelyik népség háborúzni szeretne, annak a vezetőjét én a főkirályi puskám tusával, addig ütöm, amíg meleg.
A harmadik kérésem az vóna, ezek után menjünk haza lakni, mert úgyis kinéznének az Amerókai emberek maguk közül, hiszen még villával sem tudtam enni. Vót ugyan egy vagy talán két villa is a sifonérban, de leginkább a kalánnyal ettünk mindenfélét.
Visszatérve a varázslatos csókhoz, hát fogtam a koca fejit, azt belecsókóttam a homlokába, ahogyan azt a Miska bácsitól láttuk, mikor is kifigyeltük, hogy a Borika anyjával mit csinyálnak a kazalban.
Én tőle lestem el a szerelmeskedés fortélyát, lopva, apródonként, amit aztán a mindennapi életben hasznosítottam.
A varázscsók azonban nem igazán esett jól, mert a Zsuzskának kicsinykét ganaj szaga volt, meg asztán úgy megbokrosodott, hogy majd leharapta az orrom. Innentül gondoltam nem lesz ebből a frigyből semmi se.

Hát nagy szomorúan hazaólálkodtam és ettem egy kis krumpli tokányt csak úgy hidegen, kenyér nélkül.”

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás